II. Rákóczi Ferenc fejedelem születésének 350. évfordulója alkalmából nagyszabású kulturális programsorozat indul Magyarországon és a határokon túl. A Rákóczi 350 – A szabadság fejedelme című emlékév célja, hogy felidézze a fejedelem életútját, a Rákóczi-szabadságharc eseményeit, valamint bemutassa a máig élő hagyományokat. Az események országszerte és határon túli magyar közösségekben egyaránt várják az érdeklődőket.
II. Rákóczi Ferenc születésnapján, március 27-én a Hagyományok Háza kezdeményezésére összesen 26 helyszínen valósulnak meg programok: mind a 19 magyarországi vármegyében, valamint hét határon túli településen.
A Cuháré Kulturális Közhasznú Egyesület sok szeretettel vár mindenkit a programsorozat Csongrád-Csanád vármegyei rendezvényére Hódmezővásárhelyre, a Bessenyei Ferenc Művelődési Központba.
Az est fellépői:
Erdő Zoltán - Erdélyi Magyar Örökség díjas tárogatóművész Csürhe Banda
Szegedi Népzenei Kamaraműhely
Nyenyere Egylet
Árendás Néptáncegyüttes
Cuháré Táncműhely
Délikert Möndörgő Néptáncegyüttes
Kankalin Néptáncegyüttes
Szeged Táncegyüttes
Narrátor: Simoncsics Pál
A gálaműsor után sok szeretettel várunk mindenkit a Népkerti Pizzériában tartandó táncházba.
A program a Hagyományok Háza Hálózat támogatásával valósul meg.
Anyone can add events to the Folk Calendar. We try to check the data daily, but we cannot take responsibility for its accuracy.