Szeretettel várunk minden érdeklődőt évadzáró Népzenész Klubunkra, ahol ezúttal a Vajdaság gazdag és sokszínű zenei világa kerül a középpontba.

“Vajdaságban mintegy 300.000 főnyi magyar népesség él nagyobb tömbökben vagy szórványokban más népek között. Területileg a Vajdaság Bácskát, Bánátot és Szerémséget öleli fel, a hajdani Bács-Bodrog (és részben Csongrád), Torontál (és Temes) és Szerém megyéket. A török megszállás alatt ez a vidék szinte teljesen elnéptelenedett. Újratelepítése különböző népekkel a török leverése után kezdődött, és még a múlt században is folyt. A magyarság az 1700-as évek első felétől térhetett csak vissza. Magyarország szinte minden megyéjéből telepedtek itt le. Legnagyobb számban a túlnépesedett észak-magyarországi megyékből érkeztek. Az észak-bánáti falvak, a közép-bánáti Torontálvásárhely, Muzslya stb., de a Tisza bácskai oldalán fekvő Kanizsa és Adorján is, most is a szegedi dohányosok ö-ző nyelvjárását beszéli. A Duna mellékére dunántúli telepesek érkeztek. Kupuszina lakói részint a Felföldről (Nyitra megye) származnak, ez beszédükön még ma is érződik. A múlt század végén Dél-Bánátban három falu létesült bukovinai székelyekből, többségük ma is tudatosan őrzi származását. A településtörténeti kutatások a Vajdaságban még közel sincsenek befejezve, sok helyen el sem kezdődtek.”

(Bodor Anikó: Vajdasági népdalok. Bevezető. Forum Könyvkiadó Intézet, Újvidék, 1997.)

Meghívott: Cseszák Zsombor – zenész, zenetanár
Időpont: Május 28. 20 órától
Helyszín: Kolozsvár, Főtér 29.

*Az eseményen fotó és filmfelvétel készülhet. Az eseményen való részvétellel beleegyezik, hogy az itt készült felvételeken szerepelhet, és az alapítvány ezeket kizárólag programjainak népszerűsítése céljából használhatja.

Anyone can add events to the Folk Calendar. We try to check the data daily, but we cannot take responsibility for its accuracy.