Koncz Gergely: Vegyes gyümölcs lemezbemutató koncert és mezőségi táncház
Zenei örökségünk olyan gazdag, s olyan sokféle, hogy akaratlanul is felötlött bennem a gyümölcsös hasonlat. Az ember a gyümölcsöt ne hagyja kárba veszni! Azt se… Meg aztán – tudom – magunk közt úgyis Vegyigyümi-ként fogjuk emlegetni, s ez mindig mosolyt fakaszt majd. Remélem. Legyen így! Amiket most igyekeztünk eljátszani, gyümölcsök vegyesen szülőhelyüket, korukat, fajtájukat tekintve. Akad köztük, ami a mi kezünkben tán túlérett, fanyar, vagy amit idő előtt szakítottam le, s akad édesebb is. Itt ott érződik, ha valamelyik már ,,megindult”. De nem szégyen az. Felszedtük azt is, mert ami kívül nem olyan csillogó-villogó, belül érett csemege lehet az arra érdemesnek. Vagy jó lesz kifőzni. S végső esetben is hasznosul, a földön. Szóval nem bánom én, hogy nincs most több. Ami van, ne vesszen kárba! Maga a hangszeres zenénk is ilyen volt. A szülőhelyén nem járt pusztítással, szemetet nem hagyott maga után - az örök élet része maradt a hangszereivel s a zenészek emlékével, földi maradványaival együtt. S épp múlandó részei váltak örökéletűvé. A belőlük sarjadt gyümölcsöt meg kell becsülni. (Koncz Gergely)
Szeretettel várunk mindenkit Koncz Gergely: Vegyes gyümölcs című lemezbemutató koncertjére! Az este a Mezőség szerelmesinek kiváltképp kedvez, ugyanis a koncertet követően egy rendhagyó táncház kerül megrendezésre: 20:30-tól éjfélig csakis mezőségi muzsikától fog zengeni a Fonó fala. Bőven lehet gyönyörködni a mezőségi népzene remekműveiben.
A zenekar tagjai:
Koncz Gergely - hegedű
Fekete Antal “Puma” - kontra
Liber Endre - cimbalom, kontra
Havasréti Pál - cselló, bőgő
Jegyár: elővételben 3000 Ft, az esemény napján 3500 Ft

Anyone can add events to the Folk Calendar. We try to check the data daily, but we cannot take responsibility for its accuracy.