Východná – 2026-ban is lesznek magyar fellépők a legnagyobb szlovák folklórfesztiválon

 

A legrégebbi és legnagyobb nemzetközi részvételű folklórfesztivál Szlovákiában, a Východná, melyre idén 2026. július 2-a és 5-e között kerül sor. A 71. évad műsorában ezúttal is teret kapnak felvidéki magyar és magyarországi fellépők is.

A Východná Folklórfesztivál több mint 70 éves fennállása alatt a hagyományos népi kultúra legrangosabb seregszemléjévé vált. Minden évben több tucat eredeti műsorral átlagosan 1400 fellépő mutatkozik be, köztük a országos folklórversenyek győztesei is, akik között 2026-ban ott lesz Jancsó Károly és Elgyütt Ivana, a Lédeci Hajnalkert Hagyományőrző Csoport párosa is.

Az Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttes bemutatja Jó szerencsét! című műsorát, valamint táncot oktat Kupec Zsofi és Badin Szilárd. A Budapest Főváros Bartók Táncegyüttes két alkalommal is színpadra áll a V4 csoportjaival együtt, valamint Horváth-May Dániel és Horváth-Mayné Biró Éva kalotaszegi táncokat tanítanak Kiss-B. Ádám és zenekara kíséretében.

A Tátra hegycsúcsai alatt lévő Východná községet ezúttal is átjárja majd a fesztivál szelleme, s a folklór már a levegőt is belengi. Érdemes megízlelni a hangulatot. Mi is csak ajánlani tudjuk.

 

 

 

Programok

Július 3. (péntek)

17.30 Egy országból, sok nyelvjárással /Amfiteátrum/ - Közreműködik az Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttes
21.45 Jó szerencsét! - az Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttes bemutatja műsorát /Amfiteátrum/

 

Július 4. (szombat)

14.00 Bodrogközi táncok – Táncműhely /Táncparkett/ - Táncoktatók Kupec Zsófi, Badin Szilárd, zenél Milan Rendoš zenekara
14.20 …a szomszédoktól - A V4-es országok együtteseinek műsora, közreműködik a Budapest Főváros Bartók Táncegyüttes /Kisszínpad/
16.00 Kalotaszegi táncok – Táncműhely /Táncparkett/ - Táncoktatók Horváth-May Dániel, Horváth-Mayné Biró Éva, zenél Kiss-B. Ádám és zenekara
17.30 A mesterek léptein - a 2026-os Šaffova ostroha (Saffo-sarkantyú) néptáncverseny díjazottjainak válogatott műsora /Amfiteátrum/
közreműködik Jancsó Károly és Elgyütt Ivana, a Lédeci Hajnalkert Hagyományőrző Csoport párosa

 

Július 5. (vasárnap)

13.00 Ugyanolyan, de mégis más - külföldi tánccsoportok műsora, közreműködik a Budapest Főváros Bartók Táncegyüttes /Amfiteátrum/


Részletes program
https://festivalvychodna.sk/2026/program/


Atempo.sk

Anyone can add events to the Folk Calendar. We try to check the data daily, but we cannot take responsibility for its accuracy.