Három évtizedes hagyomány, hogy a Nógrád megyében élő szlovák anyanyelvű közösség minden évben hallatja a hangját. A Nemzetközi Nógrádi Folklórfesztivált idén július 22. és 26. között tartják meg. A fesztivál ünnepélyes megnyitójának szerdán délután a somoskői váralja adott otthont.
Az évek során hagyománnyá vált, hogy a fesztiválra a szervezők a közeli és távolabbi országokból is vendégfellépőket hívnak. Így történik mindez ezen a héten is, amikor immár jubileumi, 30. alkalommal rendezik meg a Nemzetközi Nógrádi Folklórfesztivált. A fesztivál számos programmal és különféle kísérőrendezvénnyel várja a közönséget. A programokat Somoskő mellett Salgótarjánban, Losoncon és Bánkon rendezik meg.
A szervezők Bánk önkormányzatának a turisztikai Facebook-oldalán ismertették, hogy július 26-án, vasárnap rendezik meg a „folklór legszentebb ünnepét a bánki don. A nagyszabású esemény Nógrád Vármegye Szlovák Nemzetiségi Önkormányzatának, a Magyarországi Szlovákok Szövetsége és Bánk önkormányzatának, valamint a szlovák nemzetiségi önkormányzatának a közös szervezésében valósul meg. A rendezvény során az érdeklődők megtekinthetik a 60. Nógrádi Nemzetiségi Találkozót, a 30. Magyarországi Szlovákok Kulturális Találkozóját és a 30. Nógrádi Nemzetközi Folklór Fesztivál záró gálaműsorát. Továbbá a fesztivál keretében látható lesz 50 pár szlovák népviseletben Magyarország szlovák településeiről
Anyone can add events to the Folk Calendar. We try to check the data daily, but we cannot take responsibility for its accuracy.