Már a finisben vannak az idei, szám szerint ötöidk AchtUngarn fesztivál szervezési előkészületei. A helyszín változatlan, az időpont azonban alkalmazkodik az idei, egy héttel későbbi iskolakezdéshez, így ezúttal szeptember 12-13-i hétvégén várják majd a vendégeket a programsorozatra.
A Kerekasztal, az ausztriai magyar szervezetek meghatározó ernyőszervezete által megvalósuló AchtUngarn fesztivál programkínálatával, a nevéhez hűen idén is lefedi a nyolc műveltségi területet. Nem hiányoznak az elmúlt években nagy népszerűségnek örvendő programok, mint a koncertek illetve a Délibáb táncháza és fellépése sem, de lesz ismét kígyó és méhészeti bemutató is, a Ringató pedig még egy rekordkísérletre is készül.
Színes programok kicsiknek és nagyoknak
Idén is minden korosztályra gondoltak a szervezők, így a legkisebbektől kezdve, akiknek számos családi és játékos programot kínálnak, a fiatalfelnőtteken át az idősebb korosztálynak is kínálnak programokat.
„Szerintem mondhatjuk, hogy ebből tradíció vált. A nagykövet asszony, Szilágyiné Bátorfi Edit és a Collegium Hungaricum vezetője, Méhes Márton is így gondolják, hogy ez egy olyan rendezvény, amit ők is támogatnak védnökként. Mondhatom azt, talán nem szerénytelen, hogy ez az egyik legnagyobb rendezvénye a bécsi magyarságnak“ – emeli ki Mentsik Szilvia, a Kerekasztal – Runder Tisch elnöke.
A „Der Garten“, aminek a pontos címe a Spenadlwiese 1. adja idén is a helyszínt a kétnapos eseménynek, amelyre idén a többi között érkezik majd egy író-olvasó találkozóra Varró Dani magyar költő, de Mrena Julianna is, aki könyvbemutatóval kedveskedik majd a gyerekeknek, illetve érkezik idén is egy gyerekszínházi előadással a Kutyomfitty társulat.
Népzene Burgenlandból, táncház és koncert
A Burgenlandi Magyar Kultúregyesület Szélforgók Népzenei Együttese is fellép majd az AchtUngarnon, de Ferenczi György és az 1ső Pesti Rackák koncertjére is várják majd a vendégeket.
„A gyerekeket és később a felnőtteket is a Délibáb táncházában Csernók Klári és zenekara fogja szórakoztatni, lesz tánctanítás is Kilyénfalavi Áron Tálentum-díjas táncossal. Ami szintén minden évben nagy népszerűségnek örvend, Wagner Szilárd lelkész úr kígyó bemutatója. Egy nagyon érdekes sportoló előadását és könyvbemutatója is a programok között szerepel, itt lesz Rakoncai Gábor, aki egy extrém sportoló, fantasztikus kitartása által az ember megtapasztalhatja a határait“ – avat be bennünket a teljesség igénye nélkül a programkínálatba Mentsik Szilvia.
De bemutatkoznak majd az ausztriai magyar egyesületek, minden jelentkező külön standot kap, hogy a kilátogatók megismerkedhessenek a tevékenységeikkel. Még mindig van lehetősége az egyesületeknek jelentkezni, ha szeretnének az AchtUngarn fesztiválon egy saját standot, keressék a szervezőket.
Rekordkísérlet 100 anyukával és gyermekével
Az ausztriai magyar családok körében is népszerűek Ringató foglalkozások, az AMAPED központján kívül Floridsdorfban, de emellett Badenben is rendszeresen szerveznek Ringató foglalkozásokat Fodor Orsolya Katalin és kollégái vezetésével. A program, amelyre az anyukákat és kisgyermekeiket várják, az AchtUngarn rendezvényéről sem hiányzik egyik évben sem, most pedig egy különleges eseményt is hirdetnek az érdeklődőknek.
„Lesz egy olyan programunk, amelyet Fodor Orsolya tart. Szeretnénk, ha nem is rekordkísérletet, de meg szeretnénk próbálni, hogy 100 anyuka tudjon együtt énekelni. Úgyhogy ez most lehet egy felhívás így az ORF segítségével, hogy vasárnap délelőtt lenne egy olyan próba, hogy két nyelven – magyar és német nyelven – természetesen mindenki kap kottát meg szöveget, énekelne 100 anyuka, ott a Spenadlwiesen“ – hívja fel a figyelmet Mentsik Szilvia, szervező.
Anyone can add events to the Folk Calendar. We try to check the data daily, but we cannot take responsibility for its accuracy.