A Fordulj Kispej Lovam Néptáncegyüttes régi igény mentén verbuválódott.
Kezdetben csak a ló szeretete és a lovas élettel való kapcsolat volt a közös vonulat,
de később rádöbbentünk, hogy a legfontosabb feladatunk a tánccal, kultúrával való
nevelés, az emberek népi kultúrához való kapcsolatának, viszonyának erősítése,
javítása. Tagjaink kivétel nélkül táncmesterek, egykori oktatók és előadó-művészek,
akik immár újra az amatőr művészeti mozgalomban találják meg szakmájuk értelmét.
Az alapítás évében egyetlen egyhetes kulturális lovas túra volt a cél, amely mára
rendszeressé vált. Feladatunk, hogy a kisfalvas térségeket évről-évre végigjárva
táncos előadóestekkel, táncházakkal hívjuk fel a népművészet értékeire a figyelmet.
Fontos célunk a helyi közösségek felélesztése és figyelmeztetése: a kezükben lévő
értékeket csiszolgatni, fényesíteni kell. Az együttes mára nagyon népszerű, ismert
lett, sok előadást tartunk, egyre gyakoribbak a művészeti fesztiválokon, szakmai
rendezvényeken való megjelenések. Tagságunk tíz főből áll, akik kizárólag férfiak.
Természetesen páros táncokat is járunk , de ezekben a rendhagyó esetekben
párjainkat külön kérjük meg. Bemutatóinkban a katonaélet, a pásztorvilág, vagyis a
régi magyar férfiélet táncpillanatait jelenítjük meg. Nagy hangsúlyt kap az
improvizáció és a táncos egyéniség.
Az elmúlt időszakban turné-szerűen szerepeltünk a határon túli vidékeken. Sikert
arattak székelyföldi műsoraink és a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából
bemutatott gálánk Ungváron, Kárpátalján.
Az Együttes tagjai:
 Besenyő Gábor néptánc művész, tánctanár, koreográfus, hagyományőrző huszár őrmester,
a Magyar Állami Népi Együttes, a Honvéd Együttes, a Kodály Kamara Táncegyüttes egykori
tagja, a Békéscsabai Szólótáncfesztivál Különdíjasa.
 Farkas László néptánc művész, a Magyar Állami Népi Együttes egykori tagja, a
Népművészet Ifjú Mestere, Aranysarkantyús.
 Ihász László néptánc művész, pedagógus, a többszörös fesztiváldíjas Homokbödöge
Néptáncegyüttes vezetője, koreográfusa.
 Kádár Ignác néptánc művész, tánctanár, a Budapest Táncegyüttes egykori tagja, a
Népművészet Ifjú Mestere, Örökös Aranysarkantyús, Év Táncosa díjas.
 Kovács Norbert néptánc művész, tánctanár, az Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület
vezetője, a Népművészet Ifjú Mestere, Örökös Aranysarkantyús, a Magyar Kultúra Lovagja,
Bánffy Miklós-díjas.

 Szabó Szilárd néptánc művész, tánctanár, a Kodály Kamara Táncegyüttes egykori tagja, a
Népművészet Ifjú Mestere, a Népművészet Mestere
 Végső Miklós néptánc művész, a Magyar Állami Népi Együttes egykori tagja, a Magyar
Táncművészeti Egyetem tanára, a Népművészet Ifjú Mestere, Örökös Aranysarkantyús,
Harangozó díjas.
 Hahn-Kakas István néptánc pedagógus, a Kodolányi János Főiskola Táncegyüttesének
vezetője, a Népművészet Ifjú Mestere, Örökös Aranysarkantyús.
 Appelshoffer János Örökös Aranysarkantyús táncos, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes
egykori tánckarvezetője, a Magyar Táncművészeti Egyetem tanára, Harangozó Gyula-díjas.
 Leidinger Dömötör néptánc oktató, koreográfus, a budakalászi Lenvirág Néptáncegyüttes
művészeti vezetője
 Antal Áron néptánc pedagógus, a Rába Néptáncegyüttes művészeti vezetője
 Kovács Gábor Norbert Príma-díjas néptánc előadó-művész, néptánctanár, Örökös
Aranysarkantyús, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes egykori tagja.

A Folknaptárba bárki felvihet eseményeket. Az adatokat igyekszünk napra készen ellenőrizni, de felelősséget nem tudunk vállalni a pontosságukért.