Guinness-világrekordra készül ötszáz citerás a Budai Várban

2026. május 30-án különleges kulturális esemény helyszíne lesz a Budai Vár Oroszlános udvara: több, mint ötszáz citerás gyűlik össze, hogy közösen állítsák fel a „Legnagyobb Citeraegyüttes” Guinness-világrekordját. A rekordkísérlet egyszerre tisztelgés a hangszer és a magyar népzenei hagyomány előtt valamint a közös zenélés erejét kívánja megmutatni. 

A kezdeményezés előzménye egy 2024-ben született magyar rekord volt, amikor 201 citerás muzsikált együtt. Az idei esemény ezt jóval túlszárnyalja: a szervezők célja immár egy Guinness-világrekord felállítása.

A rekordkísérlet során szatmári népzene csendül fel az ötszáz fős citeraegyüttes előadásában. A zenei anyagot a szervezők már januárban nyilvánosságra hozták, hogy a résztvevők hónapokon át készülhessenek a közös fellépésre határon innen és túl. Az együttes koncertmestere ezúttal is Nauner-Agárdi Éva lesz, akinek vezetésével szólal meg a műsor.

A citerások Magyarország szinte valamennyi régiójából, valamint a határon túli magyar közösségekből – Erdélyből, Felvidékről, a Muravidékről és Kárpátaljáról – érkeznek Budapestre. A résztvevők több mint nyolcvan települést képviselnek, bizonyítva, hogy a népzene ma is élő közösségi nyelv, amely generációkat és országhatárokat köt össze. A legidősebb résztvevő 87 éves.

A Budai Vár Oroszlános Udvarának történelmi környezete méltó helyszínt biztosít az eseménynek, amely a közönség számára ingyenesen látogatható. A főpróba 15 órakor kezdődik, maga a rekordkísérlet pedig 16 órakor veszi kezdetét.

Az egész napos programsorozatot koncertek és családi programok színesítik. Fellép többek között Gryllus Dániel, Tuba Örs és zenekara, a Dűvő Zenekar, valamint a Pannonia Citerazenekar. A gyermekeket hangszerbemutató és „hangszersimogató” várja, ahol testközelből ismerkedhetnek meg a citerával.

A szervezők számára kiemelt cél a hangszer népszerűsítése és a fiatal generáció megszólítása. A citera felépítéséből és jellegéből adódóan már kezdőként is gyors sikerélményt nyújt, így különösen alkalmas arra, hogy közelebb vigye a gyerekeket a népzene világához.

„Szívemen viselem a fiatalok nevelését, művelését. Célom, hogy sokukat megérintse a népzene és az az érzés, milyen jó egy ilyen közösséghez tartozni. Aki egy közösség tagja, sosem lesz elveszett ember.” – mondta Kunos Tamás, a rekordkísérlet művészeti vezetője, aki saját hangszerét negyven éve vette először kezébe, és azóta is meghatározó része életének a muzsikálás.

A Guinness World Records közösségi felületeinek köszönhetően az esemény várhatóan világszerte is kiemelt figyelmet kap: a szervezet TikTok-csatornáját 28,5 millióan, Facebook-oldalát 44 millióan, YouTube-csatornáját pedig több mint 13 millióan követik.

A május 30-i nap egy másik nemzetközi jelentőségű esemény miatt is különleges lesz Budapest számára: ezen az estén rendezik meg a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjét. A szervezők erre reflektálva különleges zenei átirattal készülnek: a koncertprogram részeként felcsendül Tony Britten ikonikus BL-himnusza is, magyar népi hangszerekre áthangszerelve. A mű olyan tradicionális magyar népi hangszerek megszólalásával kap új karaktert, mint a tárogató, a cimbalom és a hegedű.

A rekordkísérlet főszervezője Trencsényi Tímea, a Rétközi Ifjúsági és Kulturális Egyesület művészeti vezetője, aki hisz abban, hogy a magyar kultúra értékei nemcsak megőrizhetők, hanem nemzetközi szinten is képesek közösségeket megszólítani és inspirálni. A május 30-i esemény egyszerre ünnepli a magyar népzenét, a közösségi összefogást és azt a kulturális örökséget, amely generációkon átívelve ma is élő és továbbadható.

 

A Folknaptárba bárki felvihet eseményeket. Az adatokat igyekszünk napra készen ellenőrizni, de felelősséget nem tudunk vállalni a pontosságukért.