A Magyarországi Szlovének Szövetsége idén is megrendezi a Rába-menti Szlovén Napot, amely a térség egyik legfontosabb hagyományőrző eseménye. A program az „Új évezredért 2000 arany búzaszem aratása” elnevezésű jelképes eseménnyel indul.
Déltől a vendégeket fogadják a Kultúrházban, majd fél egykor kézi aratás-bemutatót tartanak az épület mögötti területen. Nem is akárhogy! A hagyományos munkafolyamatokat a Pável Ágoston Vegyeskar és a Szlovéniából érkező Vinski bratje zenekar kíséri.
Szlovén Nap, díjakkal és tánccal
A Szlovén Nap délután a templom melletti téren folytatódik. Két órától ünnepi beszédek hangzanak el, átadják a „Rába-vidékért” díjat, valamint a tanulói ösztöndíjakat is. A színpadon több hazai és határon túli szlovén néptánccsoport is bemutatkozik, köztük a Bazovica Néptánccsoport, a Cingér és a Lúšne énekkar, valamint a szentgotthárdi táncosok. A hagyomány részeként a 2000 arany búzaszemet jelképesen a horvátországi Gorski Kotar szlovén közösségének adják át.
Kultúra és szórakozás
A délután folyamán a látogatók számos kísérőprogram közül is választhatnak: megtekinthető a Kuhár Emlékház kiállítása, kézműves foglalkozások várják az érdeklődőket, miközben helyi kistermelők kínálják portékáikat, a gyerekeket pedig ugrálóvár szórakoztatja. A vendéglátás délután négykor kezdődik, majd öt és nyolc óra között Tanja Žagar koncertje zárja a napot.
A Folknaptárba bárki felvihet eseményeket. Az adatokat igyekszünk napra készen ellenőrizni, de felelősséget nem tudunk vállalni a pontosságukért.