okt. 18. 10:30
nov. 15. 10:30
dec. 06. 10:30
1980-as évek végén egy új név tűnt fel a hazai népzenei életben a Kolompos együttesé. Kezdetben táncházi zenekarként, táncegyüttesek kísérőiként váltak ismertté, majd rövidesen önálló koncertjeiken népszerűsítették a magyar és Kárpát-medencei népzenét Svédországtól Szicíliáig, Kanadától Japánig.
1990 decemberében jelentős fordulat történt a fiatal zenekar életében. Meghívást kaptak egy óvodába táncházat tartani, amiből végül egy zenés-mesélős, játékos-táncos mókázás lett. A hatalmas sikerre való tekintettel januárra megszületett a folytatás, így néhány hónap múlva elkészült egy szürettől Pünkösdig tartó sorozat, melyben a népszokásokat mutatják be a kicsinyeknek az előbb említett játékos módon rengeteg vidámsággal fűszerezve.
A következő években zenés mesejátékokkal bővítették műsorkínálatukat, így csakhamar - az óvodákat követően - megnyíltak az iskolák, művelődési házak és színházak kapui is a magyar néphagyományokat újszerűen feldolgozó, a közönséget játékba hívó, a felnőtteket is gyakran megnevettető Kolompos együttes előtt.
Az ezredfordulóra kialakult a csapat mai formája és innentől szinte minden évben jelent meg új kiadványuk, CD, DVD illetve mesekönyv formában. A magyar gyermekek körében egyik legnépszerűbb együttesként ma is arra törekszenek, mint a kezdetekben: megismertetni, megszerettetni a gyerekekkel és szüleikkel a magyar népzenét, néptáncot, régi népszokásokat, vagyis mindazt a páratlan kulturális kincset, melyet elődeink hagytak ránk örökségül.
A Kolompos táncház a család minden generációja számára garantáltan szórakoztató időtöltést ígér!
Jegyárak és információk
I. Árkategória : 2 000 Ft
II. Árkategória : 6 400 Ft
Felhívjuk vásárlóink figyelmét, hogy a megjelölt jegyárak nem tartalmazzák a kényelmi díj összegét. A kényelmi díj a jegyárakra vetített 6 % + 300 forint, amely az ÁFA összegét tartalmazza. A kényelmi díj pontos összege a kosároldalon található.
A Folknaptárba bárki felvihet eseményeket. Az adatokat igyekszünk napra készen ellenőrizni, de felelősséget nem tudunk vállalni a pontosságukért.