Kéthétvégés műhelyünkben Zala népi hímzéskultúrájába, ezen belül pedig kiemelten a hetési hímzés gazdag motívum- és technika világába kalauzoljuk a résztvevőket. 

Az első hétvégén elméleti és gyakorlati alapozással kezdünk. Áttekintjük a zalai hímzések jellegzetes csoportjait, többek között a fehérhímzéseket, a különböző településekhez kötődő hímzéses hagyományokat. Kiemelt figyelmet fordítunk a hetési hímzésre, annak jellegzetes motívumkincsére, színvilágára, anyaghasználatára és technikai sajátosságaira. Részletesen megismerkedünk a hetési hosszútörölközők egyik jellegzetes díszítőelemével, a subrika mintakincsével és szerkesztésmódjával. 

A második hétvégén az elsajátított tudásra építünk, és egyre nagyobb teret kap az önálló tervezés és a kreatív kísérletezés.

Megismerkedünk a nagyobb felületű minta tervezésének és szerkesztésének alapjaival, miközben továbbra is a hetési hímzés motívum- és formavilágából merítünk. Játékosan kísérletezünk a színekkel, formákkal, ritmusokkal és motívumkapcsolatokkal, és azt is megvizsgáljuk, hogyan alakítható egy hagyományos mintakincs úgy, hogy közben annak karaktere és szellemisége megmaradjon.

A műhelyfoglalkozás elméleti és gyakorlati vezetője: Mecséri Cecília, népi iparművész, hímző szakoktató

A foglalkozás időtartalma: 30 óra

Jelentkezési határidő: 2026. szeptember 30. a www.bmne.hu oldalon. 

Szeretettel várunk mindenkit!

A Folknaptárba bárki felvihet eseményeket. Az adatokat igyekszünk napra készen ellenőrizni, de felelősséget nem tudunk vállalni a pontosságukért.