Szeptemberben a szüreti felvonuláson a szőlőhegyen húzták/fújták a talpalávalót, tíz évvel ezelőtt pedig a faluházban roptuk a táncot: A Tindia zenekar újra Kürtön! Koncertre és moldvai táncházra hívunk mindenkit november 6-án, pénteken este hatra a kürti faluházba a XVI. Majer István Szakmai Napok keretében!

A moldvai táncok egyik legkülönlegesebb ereje a közösségi élményben rejlik. Ezekbe a táncokba bárki könnyedén bekapcsolódhat, hiszen nem szükséges hozzá komoly előzetes
tánctudás: az egyszerű, ismétlődő lépések és a motivikus dallamok szinte ösztönösen vezetik a résztvevőket.

A körben táncolásnak és az összefonódó kezeknek mély szimbolikája is van: az egységet, az összetartozást és az egymásra figyelést fejezik ki. A körben nincs főszereplő, mindenki egyenrangú része a közösségnek. Ez az együtt mozduló, közösen áramló energia nemcsak örömforrás, hanem valódi kapcsolódási élmény is a közösséghez, őseink tudásához.

A Tindia zenekar 2015-ben egy közkedvelt budapesti presszóban kezdte pályafutását, ahol rendszeresen tartott moldvai táncházakat és folkkocsmát. Az idén tizenegy éves zenekar azóta sokat formálódott. A folk- és világzene határmezsgyéjén gyökerező zenéjét a csapatban intenzíven jelen lévő női energia, szabadon megnyilvánuló humor és zabolátlan táncházi lendület teszi élettel telivé. A zenekar felállása ritka jelenség a magyar népzenei közegben: öt nő és egy férfi alkotja, ami a megszokottól eltérő hangulatot, érzékenységet, valamint dinamikát ad a dalaiknak. Főként moldvai népzenéből inspirálódnak, melyet saját hangzásvilágukkal, hangszerelésükkel formálnak újra. Ennek esszenciája két nagylemezükön, valamint az azóta megjelent single-jeiken is megmutatkozik

A Folknaptárba bárki felvihet eseményeket. Az adatokat igyekszünk napra készen ellenőrizni, de felelősséget nem tudunk vállalni a pontosságukért.